Szexuálpszichológus, szexológus, párterapeuta

Szexológus Budapest, szexuálpszichológus, párterapeuta

Budapesten rendelek mint szexuálpszichológus, szexológus, párterapeuta. A rendelőm Budapest belvárosában van. A Baross utcában a Kálvin térnél. Mind tömegközlekedéssel, mind autóval könnyen és gyorsan megközelíthető helyen.

Fő állású szexológus, szexuálpszichológus vagyok, több mint 10 éves szakmai tapasztalattal a hátam mögött.

Célok, folyamat

Szexuálpszichológusként a cél összetett. Lényeges megérteni az adott helyzet, probléma kialakulását. Sok esetben szükséges mélyebbre ásni és átgondolni, hogy milyen korábbi okok hajlamosították a személyt az adott problémára. Szexuálterapeutaként fontos átgondolni, hogy az adott probléma hogyan jött létre, mi az ami konkrétan okozta. Mi az az élethelyzet, stressz vagy párkapcsolati tényező, amely több más tényezővel együtt a probléma kiváltó oka. Mindezeken felül pedig szexológusként nagyon fontos átgondolni, hogy melyek azok a folyamatok, amelyek fenntartják a problémát. Sok esetben nem elég a probléma okát érteni, hanem ugyanannyira lényeges látni és érteni azt, ami fenntartja vagy akár nehezíti az adott problémát.

Egyedül vagy párban?

Sokszor kérdezik tőlem, hogy egyedül vagy párosan érdemes-e a szexológust felkeresi. Illetve, hogy ha valakinek aktuálisan nincs párkapcsolata, szexuális partnere, akkor érdemes-e fennálló szexuális funkciózavarral szexuálpszichológust felkeresni? Ha valakinek nincs partnere, de van szexuális disszfunkciója, akkor mindenképpen érdemes egyedül is szexuálterapeutához fordulnia. Sok esetben éppen a szexuális probléma miatti szorongás az amely meggátolja a személyt az új kapcsolat kialakításában.

Ha valakinek van párja, párkapcsolata, szexuális partnere, akkor általában a legszerencsésebb együtt érkezni hozzám már az első alkalommal. Természetesen lehetséges és szokásos a terápiás folyamat során külön-külön is eljönni. Ugyanakkor a folyamat nagy része és az első alkalom a legpraktikusabb ha közösen történik

Mi van akkor ha a párom nem akar eljönni?

Ez van amikor ellehetetleníti a szexuálterápiát, ugyanakkor sok esetben az egyik fél jelenléte is elég a változáshoz. Hiszen egy kapcsolatban ha az egyik fél változik, akkor a másik fél nem tud nem változni.

Mi van akkor ha én nem akarom hogy a párom csatlakozzon, inkább egyedül jönnék?

Ez is előfordul. Ha valaki egyedül szeretne jönni, bár van párja, de mégis inkább egyedül keresi a változást. Ez is rendben van. Általában praktikusabb ha a szexuálterápia párterápiás keretek között történik. De ha valaki mégis egyedül jön hozzám, akkor nem erőltetem a párja bevonását a szexuálterápiába.

A rendelőről

A megbeszélt időpontban mindig el tudjuk kezdeni az alkalmat. Tudom, hogy sokszor nem könnyű időt szakítani az életünkből. Ezért fontosnak tartom, hogy rám ne kelljen senkinek se várnia. Ezért úgy szervezem az időmet és a többi kliensemet, hogy sosem kelljen várni. Mindig percre pontosan a megbeszélt időpontban el tudjuk kezdeni az alkalmat, amely mindig teljes egészében a rendelkezésre áll. Az alkalom közben a figyelmem 100%-osan a klinessé, nem veszek fel telefont, hanem jelen vagyok maximálisan. Az alkalmak után összegzem a beszélgetést, és a következő alkalommal felkészülten vagyok jelen.

Az alkalom tehát pontosan kezdődik és azt a végéig ne szakítja meg semmi és senki. A következő személy vagy következő pár érkezése már az alkalom befejezése után történik csak.

Ár, óradíj

A pszichológusok, szexuálpszichológusok ára széles skálán mozog. Igyekeztem úgy megszabni az alkalmak árát, hogy reális összeget kérjek, amely kifejezi a több mint 10 éves átfogó szakmai tapasztalatot. Ugyanakkor igyekszem a szokásos szexuálpszichológus ár határai között mégis inkább alacsonyabb óradíjat megállapítani, mintsem magasat. Tudom, hogy sok esetben nem könnyű egy újabb kiadást vállalni. És nem szeretném, ha sokan a magas ár miatt ne jutnának megfelelő segítséghez.

Bejelentkezés, érdeklődés, időpont kérés

Bejelentkezni, érdeklődni, időpontot kérni a furedi@furedi.hu e-mail címen lehet. Igyekszem nagyon gyorsan reagálni a levelekre, leginkább még aznap. (Ha ezt mégsem tenném, akkor nyugodtan küldje el újra a levelét másnap.) Levelet nem hagyok sohasem megválaszolatlanul.

Szexológus, szexuálpszichológus

Mint szexológus, szexuálterapeuta a szexuális és párkapcsolati problémák számos változatával találkozom. Ezek többségénél érdemes szexológus segítségét kérni. A problémák nagy részében a szexuális és párkapcsolati elakdások, gondok megváltoztathatóak. Természetesen ehhez a személy, illetve pár személyes részvétele, aktív tevékenysége, pszichológiai értelemben vett munkája szükséges. Mint szexológus szakember támogatni tudom a párt a változásban, de a változást természetesen a párnak vagy személynek kell megtennie. Ezért fontos, hogy a hozzám jövő pár vagy személy vállalja, hogy dolgozik az adott problémán, és törekszik a változás elérésére. Én pedig mint szexológus, szexuálterapeuta minden szakértelmemet és több mint 10 éves tapasztalatomat maximálisan a pár vagy személy támogatására használom.

Füredi Krisztián
szexológus, szexuálpszichológus, szexuálterapeuta


Facebook oldalam: